A minap - ismerőseimmel egy teázóban üldögélve - volt szerencsém végighallgatni, ahogy egy (szennylapokban) ismert celeb (és pár lelkes spanja) nekiáll megtenni az első lépéseket egy új vállalkozás elindítása felé.
Hárman vagy négyen voltak az asztaltársaságban. Egyikük egy öltönyös, üzletember megjelenésű, ámde nagyon fiatal srác (mint később kiderült, ő játszotta a befektetési tanácsadót), vele volt főhősünk (egy kigyúrt, metroszexuális megjelenésű selyemfiú, akinek több ismertetőjegyét azért nem fogom leírni, nehogy könnyen beazonosíthatóvá váljon), szemmel láthatóan az öltetgazda. Mindvégig ő dominált a beszélgetésben. Plusz a töltelék.
Egyébként fogalmam sem volt róla, hogy ki ez a majom, számomra mindez csak otthon derült ki, a vad telefonálgatás közben oly sokszor elhangzó, nem túl gyakori művésznevére történő ráguglizás után. Az egyszerűség kezdvéért nevezzük Józsinak. Remélem nem ez az igazi neve. :)
Rövid kis okosítással indult a "tárgyalás", amiből megtudhattuk, hogy hát ugye itt van ez a nagy válság, meg az emberek szegények (később elhangzott, hogy ne köntörfalazzunk, ők itt Magyarországon a pór), és mekkora jó lenne, ha már tudnák tenni valami jót velük, hogy ne legyen nekik annyira rossz. Meg ugye erre ki lehetne hívni az f betűs népszerű szennyműsort, az *ókuszt, csak pár szép embernek kéne adnia hozzá az arcát, és akkor pörögne is dolog.
A konkrét "építkezés" azzal kezdődött, hogy főhősünk felhívta a - saját nevéhez hasonlóan szintén két azonos betűvel kezdődő művésznévvel illetett - női ismerősét, hogy tudnak-e ezzel kapcsolatban találkozni. Tudnak. Következett a befektetőjelöltek felkutatása. A színjáték minden esetben ugyan az volt: Józsi telefonált, egy perces jópofizás közepette röviden ismertette "ügyféllel" a befeketetési tanácsadó személyét, ódákat zengett róla ("Egy órát könyörögtem neki, hogy találkozzon Veled"), majd átadta a telefont a srácnak, aki ezután faarcal eljátszotta, hogy most ért vissza a vécéről, és semmit nem tud abból, hogy Józsi mennyire is avatta be előzetesen. Feltételezem azért, mert ha a rapid információshot után pedáns kisiskolás módjára visszamondja amit hallott, rögtön sokkal inkább sajátjának érzi az egészet. Ezután kivétel nélkül minden esetben megtudtattuk, hogy a koncepció szerint a szegényeknek nagyon jó lesz ettől, és a befektetett pénz után (egy éven belül) legalább 25%-os nyereséggel lehet számolni garantáltan, a kockázat kereken nulla. Aki a vonal túlsó végén bármivel kapcsolatban visszakérdezett, megtudhatta ugyan ezt újra, más tálalásban. Ja, és hogy ez nem a Brókernet :)
Mindenkivel megbeszélésre került egy találkozó. Semmi egyéb nem történt. A sztori ennyi.
Felmerül a kérdés, hogy akkor miért is foglalkozom ezzel annyira, hogy egy új blog első bejegyzéseként kilőjem a nagyvilágba, ahol bárki kedvére elolvashatja ezt a kétségkívül érdektelen történetet.
Azért mert - az én megítélésem szerint - ez mégis egy kicsit undorító, és erkölcstelen. Több okból is. Elsősorban nem szép dolog kamuval indítani egy vállalkozást, az embereknek nulla kockázattal ilyen rövid idő alatt minimum 25%-os nyereséget ígérni, demagóg előadásmódban előadott agymosó szöveggel megmásítva a valóságot. Ez a kockázat/hozam arány egyértelműen irreális elvárás, aki ezzel csábítja az ügyfeleit annak valószínűleg hátsó szándékai vannak. Égyébként erre utal az is, hogy volt olyan telefonbeszélgetés, ami után meghallgathattunk egy teljesen leplezetlen "róla annyi pénzt lehet lehúzni mint a szar"-t...
Nyilvánvalóan nem egyedi eset a világban, hogy erkölcstelen módszerekkel pénzt próbálnak kicsalni naiv emberekből, a gyors haszon reményére, és személyes ismerettségre alapozva. Ez mellett - ha nem is faarcal - de még el lehet menni. Egy felnőtt ember legyen annyira érett, hogy tudja mérlegelni, mibe fekteti a pénzét, pláne ha sok van. Aki hagyja magát átverni, az valamilyen szinten meg is érdemli. Sajnos ilyen világban élünk, ezen nincs mit szépíteni. Én a részemről hamarabb vásárolnék görög államkötvényt, mintsem bedőljek egy ilyen ajánlatnak. (Egyébként szomorú, de lehet, hogy mostanra görög helyett már magyar államkötvényes viccekkel dobálózva jobban lehet érzékeltetni az ilyesfajta álláspontot.)
De hogy ezt az egészet egy olyan vállalkozás köré építi valaki, aminek a fő profilja jótékonysági programok szervezése ÉS a vad profittermelés, az már szerintem undorító.
A jótékonysági akciókra épített extrém magas profitszerzés, és a bepalizott befektetők összeszorzásából két eredmény születhet. Vagy a jónép - egyre szélesedő - mélyszegénységben elő köre lesz felültetve azáltal, hogy hiú reményeket kelt benne egy világmegváltó, majd nem megvalósuló jótékonysági akció, vagy egy szűkebb kör, a befektetők, akik a pénzükért nem kapták meg az egyévalattminimumhuszonötszázalék hasznot, csak pár kedves mosolyt a hátrányos helyzetű gyerekektől.
Amennyiben az utóbbi valósul meg, valószínűleg főhősünk jár a legjobban, mert megkapja az áhított médianyilvánosságot, a befektetők pedig futhatnak a haszon, roszabb esetben a pénzük után. Ez a kisebbik rossz.
Ha viszont az előbbi, akkor az a széles körű felháborodáson túl egy időre hazavágja a jótékonysági kezdeményezések hitelét, ami nyilvánvalóan az egyenlet eddig ismeretlen harmadik tagjának kiesése, vagyis az átlagos adakozó jóember bizalmának elveszítését hozza majd maga után. Ez esetben a rászorulókon csattan a legynagyobbat az ostor, mert ők azok akik a forint száguldozó árfolyama közepette a devizahitelüket még nagyobb nehézéségek árán törlesztik majd. Eddig talán hetente kaptak pár zacskó levest, és néhány konzervet egy olyan hiteles szervezettől, amelyik nem kamujótékonykodik, és célja valóban a segítség. Egy ilyen elbaltázott akció után viszont egészen biztosan lesznek olyanok, akik erre a konkrét esetre visszavezethetően esnek majd el a kevéske segítségtől, amit kaptak volna, és 100%-ig az amúgy is szűkre szabott büdzséből kell ellátniuk magukat teljesen alapvető élelmiszerekkel. Mindezt Józsi, és a haverjai miatt, akik teára és szendvicsre több pénzt költöttek röpke negyven perc alatt, mint amiből a teljes család 2 napig gazdálkodik.
Sajnos ahhoz szociálisan túl érzékeny vagyok, hogy az ilyen dolgok ne b@sszanak fel. A kérdésre tehát a válasz, hogy én értékrendembe nem fér bele, hogy emelett egy szó nélkül elmenjek. Ha mást nem, legalább annyit tudok tenni, hogy névtelenül, személyeskedés nélkül publikálom, hogy mily mély is ez az erkölcsi fertő, melyben gazdasági és társadalmi tőkével oly nagymértékben igazságtalanul rendelkező emberek ily könnyedén erőszakolnak meg minden olyan kezdeményezést, ami valódi művelői számára őszinte, és igaz hivatást, kedvezményezettjeinek pedig sokszor a túlélést jelenti.
Egyébként még csak le se kellett rendeznem a lellkiismeretemmel, hogy etikátlan módon kihallgattam a teremben ülő másik asztaltársaságot, ugyanis az egész beszélgetésüket olyan hangerőn folytatták le, hogy érkezésük után a csendes és meghitt teázónak egy csapásra kocsmahangulata lett.
